"Tinilányok és a sátáni kultúrexport:

Gondolatban jojózó biztonságiak, kelletlenül ácsorgó szülõk, a távolból fénybottal integetõ rajongók: korrekt haknival, de kínosan gyér közönség elõtt lépett fel vasárnap Avril Lavigne MTV-üdvöske Budapesten.

Nincs nagy tömeg vasárnap kora este a Papp László Budapest Sportaréna körül, egy-két tornacipõs, csíkos térdzoknis lány siet a bejárat felé, a legnagyobb látványosság per pillanat az, hogy egy huszonöt körüli fiú a Stefánia út mentén termõ egyik eperfáról legel. Egy pillanatig figyelmeztetni akarjuk a nagy forgalom miatti károsanyag-lerakódás veszélyeire, de aztán mégsem tesszük, mert valahogy hülyén venné ki magát.

"Maguk biztos csak a kislányokra kíváncsiak" - gyanúsít meg minket váratlanul a Papp László satöbbihez közeli Tücsök sörözõ pincérnénije, de ezt a legmesszebbmenõkig visszautasítjuk. A néni különben meglepõen jól tájékozott koncertügyileg, elõre készül a szerdai Duran Duranra, de mi inkább a csütörtöki Green Dayre hívjuk fel a figyelmét, a sörözõ és a koncert célközönségének várhatóan kiterjedt metszete okán.

Halk zene, visszafogott hangulat

Odabent ijesztõen kevesen vannak, de annyira, hogy már mi is kezdjük magunkat kínosan érezni, az MTV-sztár Avril Lavigne ugyanis Budapesten nagyjából ötezer fizetõvendéget tudott összehozni vasárnap estére, és ennyi emberre az Arénában egy figyelmetlenebb gondnok simán rázárja az ajtót, amikor hazamegy. A biztonsági õrök gondolatban világítós jojóval játszanak, és a hétvégét tervezgetik. A legszerencsétlenebbül a hátsó szektorban ülõk jártak, õket nagyjából hatvan méter üres tér választja el a színpad elõtt álló maréknyi rajongótól, de néhányan azért itt is viszonylag lelkesen integetnek az Avril Lavigne feliratú világítós botjaikkal egy marcona szekuritis szúrós tekintete elõtt.

Szóval a látvány lelombozó lehet a színpadról nézve, Avril Lavigne azonban hiszti nélkül teljesíti a koncertprogramot, sõt néha-néha mintha élvezné is. A színpad kimondottan puritán, amennyiben az énekesnõn és kísérõ zenekarán kívül nincs rajta semmi (ez utóbbi amúgy elsõ ránézésre simán lehetne akár a Good Charlotte nevû ütnivaló szörnyûség is). A hangerõ olyannyira visszafogott, hogy tizenöt méterre a hangfalaktól kényelmesen lehet beszélgetni, a technikusok nyilván a gyér közönségre és annak összetételére tekintettel csak félig tolták a potmétereket.

A közönséget ugyanis többségében tizennégy év körüli lányok és az õket kísérõ, kelletlenül ácsorgó szülõk adják, illetve egy-két szintén tizennégy körüli zenekarpólós fiú, akiknek hátravan még, hogy ráébredjenek az amerikai kultúrexport sátáni voltára, és elmerüljenek az antiglobalista punkban. Érdekes színfoltként felbukkan néhány tetovált harmincas rocker, akik láthatóan nem tudják hova tenni ezt az egészet, bár - nyilván mivel a természet többé-kevésbé egyensúlyra törekszik - mi se õket.

Slágeradag

Azt azért el kell ismerni, és most élõben is bebizonyosodott, hogy a legfrissebb MTV-s felhozatalból talán Avril Lavigne-nek van a legjobb hangja, õ maga pedig a lehetõségekhez mérten természetes és szimpatikus. A számokkal sincs különösebb baj, torzított gitárokra hangszerelt korrekt popdalokról van szó, néhol ugyan szemérmetlen Ramones-nyúlásokkal. Mindez persze nem meglepõ: a kanadai énekesnõ sikereit is az a Matrix nevû producercsapat intézi, akik például Britney Spears, Mariah Carey, Ricky Martin vagy Robbie Williams slágereiért is felelnek.

Úgy tûnik ráadásul, a színpadon mindenki a helyén tudja saját magát, egyikük sem képzeli, hogy itt a tíz-tizenkétezres belépõért megvásárolt slágeradag eljátszásán kívül más is történik, a zenészek rockzenészt alakítanak, az énekesnõ énekel és ide-oda szaladgál, haját samponreklámokat megszégyenítõen lobogtatva, ennyi. Az mondjuk plusz fél pont, hogy eljátsszák a Green Daytõl az American Idiotot és a ráadásban a Blurtõl a Song 2-t. A tinilányok lelkesek, éneklik a szövegeket, a hangulat mégis valamennyire visszafogott, attól például még elméleti szinten sem tartunk, hogy egy neccharisnyában és kockás szoknyában folytatódó vasalt bakancs akár véletlenül is belénktalál.

Amin nyavalyogni lehetne, az persze az, hogy mennyire szörnyû, hogy a hormonális változások és a kötelezõ korosztályos lázadás zenei aláfestését sokaknak egy Britney-ellenpólusként tudatosan kijátszott mûpunk produkció biztosítja, de nem tesszük, nem vagyunk mi ilyen nyavalygósak, pláne ha az a produkció a maga mûfajában tulajdonképpen jó. Tényleg, olyan van, hogy az avrilosok lenézik a britney-seket, és viszont?